2009. december 29., kedd

Kombi kazánok, kombicirkó kazánok

A kombinált, vagy köznapibb nevén kombicirkó kazánok elnevezése onnét származik, hogy ezek a fűtőkészülékek a fűtési körök melegvízzel való ellátása mellett képesek a használati melegvíz (HMV) előállítására is. A cirkó elnevezés magyarázata pedig az, hogy a rendszerben lévő víz a felmelegített és a hideg belépő víz közti hőmérséklet különbség hatására áramlik, cirkulál a rendszerben a termodinamika egyik alapvető törvényének megfelelően.

A kombinált cirko kazánok nem tartalmaznak a használati melegvíz tárolásához tartályt, hanem úgy nevezett "átfolyós" rendszerűek. Ennek a megoldásnak vannak hátrányai és előnyei, de sajnos a hátrányok listája sokkal terjedelmesebb.

Előnyként lehet említeni, hogy a melegvíz folyamatosan rendelkezésre áll (egy kezdeti rövid várakozási idő után). Egy kombinált kazán mindig a szükségesnek megfelelő mennyiségű melegvizet állít elő, tehát energiatakarékosabb, mint a tartályos vízmelegítők, amelyek a tartályban tárolt víz hőmérsékletét állandó szinten próbálják tartani, és az állási hőveszteség miatt többször is kénytelenek ráfűteni, még akkor is ha melegvízre épp nincs is szükség.

Hátránya a kombinált kazánoknak, hogy egyszerre csak egy feladattal képesek foglalkozni. Téli fűtési időszakban tehát vagy a fűtési rendszert látják el melegvízzel, vagy használati melegvizet állítanak elő. A kettő egyszerre nem megy.
Amint egy melegvízcsap megnyílik a házban, a kazán érzékeli az áramlást és fűtés üzemmódból átkapcsol melegvíz előállítási üzemmódra. A melegvíz előállítás ideje alatt a fűtési körök számára nem ad energiát.
Természetesen ez a működés a gyakorlatban nem okoz nagy problémát, hiszen a fűtési körök (padlófűtés, radiátorok) nagy hőtehetetlensége bőven elegendő időt biztosít arra, hogy a melegvíz előállítás befejeződhessen, mielőtt a fűtési körök vízhőmérséklete drasztikusan lecsökkenne.

A melegvíz előállítás befejezése után a kombinált kazán automatikusan visszaáll fűtési üzemmódba és a fűtésvezérlés (termosztát) utasításaitól függően vagy folytatja a fűtést vagy nem.

Legnagyobb hátrányként azt a kényelmetlenséget szokták említeni, hogy a melegvízcsap megnyitása után gyakran fél percet is kell várakozni, mire a víz hőmérséklete eléri a kívánt szintet. Néhány kombinált kazán típusnál ez ellen a kényelmetlenség ellen egy kis méretű tároló tartályt építenek be a kazánba, ami által a kazán a csap megnyitása után azonnali melegvizet képes produkálni.
További kényelmetlenséget okoz például, ha egyszerre több melegvízcsapot nyitnak meg a házban, mert ekkor a melegvíz áram (mennyiség) és a hőmérséklet egyiknél sem lesz kielégítő.

Mivel az ilyen "átfolyós" kazánoknál a víz áramlás érzékelése kapcsolja be a fűtőfejet, mindig számolni kell ezekkel a kényelmetlenségekkel. A melegvíz hőmérséklete szintén az áramlás sebességétől függ (mennyire nyitjuk ki a csapot), mivel lassú áramlás esetén a víz több időt tölt a fűtőegységben, tehát jobban felmelegszik, míg gyors áramlás esetén gyakran nincs ideje megfelelően felmelegedni. A használt melegvíz hőmérséklete az ilyen rendszereknél csak a hidegvíz és a melegvíz megfelelő keverési arányával állítható be. A vízhőmérséklet a rendszert ért egyéb hatások miatt (kinyitnak még egy csapot valahol, központi nyomásingadozások, stb...) a használat folyamán változhat és folyamatos utánállítást igényel. Ehhez szükséges némi gyakorlat, szükséges kitapasztalni az otthoni rendszer és a kazán "viselkedését" melegvíz előállítás közben. Ez főleg zuhanyzás közben lehet kellemetlen, amikor valamilyen hirtelen külső behatás következtében a víz hőmérséklete hirtelen lecsökken vagy épp megnő.

Kifinumultabb vezérléssel ellátott kombinált kazán típusoknál ezt a hátrányt is igyekeznek kiküszöbölni azzal, hogy egy szabályzókör segítségével megpróbálják állandó értéken tartani a kifolyó víz hőmérsékletét. Ehhez szabályozható lángra, kimeneti oldali áramlás- és hőérzékelőkre van szükség, amelyek segítségével az elektronika a mért értékek alapján képes szabályozni a fűtőfej teljesítményét. Nyilván, ezek a készülékek drágábbak.

Nagyobb épületeknél, több szintes, dupla komfortos házaknál ezeket a hátrányokat valamelyest mérsékelni lehet több kombinált egység beépítésével. Egy ilyen megoldással például külön lehetne ellátni a földszintet (fűtés + fürdőszoba) és az emeletet (fűtés + fürdőszoba).

A kombinált kazánok egyik legfőbb műszaki jellemzőjeként a melegvíz előállítás teljesítményét adják meg. A 24kW-os kazánok 9 liter/perc melegvízmennyiség előállítására képesek, a nagyobb, 54kW-os kazánok esetén ez az érték 23 liter/perc. A nagyobb teljesítményű kombinált kazánok értelem szerűen már képesek akár két fürdőszoba melegvíz ellátását is biztosítani egyidejűleg.

A kombi kazánok alkalmazásának előnyeként lehet említeni, hogy nincs szükség drága víztároló és azzal együtt vízlágyító berendezések telepítésére, a rendszer kiépítése ezáltal egyszerűbb, helytakarékosabb és olcsóbb. A hátrányokkal sajnos cserébe meg kell tanulni együtt élni.

2009. december 14., hétfő

Gázkazán és alkalmazásai


Hazánkban az utóbbi évtizedben rendkívül nagy mértékben kezdtek elterjedni a gázkazánok. Minden új építésű társasházban, lakásban gáz alapú fűtési rendszereket építettek ki. Ennek oka a földgáz, mint energiahordozó viszonylagos olcsósága és a gázfűtés nyújtotta kényelem volt.

Azóta persze meglehet, sokan megbánták ezt a döntésüket, hiszen a földgáz ára az utóbbi években az egekbe szökött és bizony emiatt sokan elfordultak a gázfűtéstől, más, olcsóbb alternatívát keresve.

A gázkazán ugyanakkor (a megnövekdett költségek ellenére is) még mindig méltán népszerű - főleg a nagy kényelem miatt. Működési elv szerint két fő alaptípust különböztetünk meg:
- cirko gázkazánokat és
- kondenzációs gázkazánokat.

A cirko gázkazán

Ezek a gázkazánok onnét kapták az elnevezésüket, hogy egy erre a célra beépített keringetőszivattyú segítségével a fűtési rendszerben lévő vizet folyamatosan cirkuláltatják, így segítve a gázkazán hőcserélőjében felvett hőmennyiség gyors elszállítását, cseréjét.

A cirko gázkazánokat kombikazánoknak is szokás nevezni. Ennek oka, hogy ezek a gázkazánok a fűtési rendszer hőigényének ellátása mellett szinte kivétel nélkül képesek használati melegvíz előállítására is. Nem szükségszerű, hogy minden cirko gázkazán kombinált funkcióval rendelkezzen, de ma már alig-alig találni a piacon olyan készüléket, ami ne tudna melegvizet is előállítani - hiszen ez minden háztartásban alapfunkció. Ezért a cirkokazán és a kombikazán megnevezések szinte egybeforrtak az utóbbi évek során.

A cirkokazánok működése különbözhet a téren is, hogy milyen módon jutnak hozzá az égéshez szükséges levegőhöz. Ebből a szempontból beszélhetünk nyílt- és zárt égésterű gázkazánokról.

A nyílt égésterű gázkazán a környező helyiség levegőjéből veszi el az égéshez szükséges oxigént, majd a keletkezett égéstermék a kéményen keresztül távozik a kazánból.

A zárt égésterű vagy más néven turbó gázkazánok egy speciális kéménykivezetésen keresztül jutnak levegőhöz, majd az égésterméket ugyanezen a kéménykivezetésen keresztül adják le a külvilág felé. Az égéstermék gyors kijuttatását ezekben a kazánokban egy ventillátor segíti. A turbókazánok tehát egy speciális kivezetést igényelnek: az égéshez szükséges levegő nem a lakás légteréből, hanem a kivezető kémény beszívó részéből származik, míg az égéstermék ugyanazon kémény kifuvó részén keresztül távozi. A zárt égésterű, turbó gázkazánok a füst- és gázmérgezéses balesetek szempontjából jóval biztonságosabbak. A mai korszerű lakások korszerű, szinte hermetikusan záró nyílászárói mellett a nyílt égésterű kazánok létjogosultsága egyre csökken, hiszen a zártégésterű készülékek sokkal biztonságosabban üzemeltethetők.

A kondenzációs gázkazán

A kondenzációs gázkazánok a cirko gázkazánokhoz képest egy nagyon környezetkímélő és energiatakarékos alternatívát nyújtanak. Európa nyugatibb részén szinte csak ezt a gázfűtési módszert alkalmazzák.

Magyarországon még csak most kezdik szeleskörbnen alkalmazni a kondenzációs gázkazánokat. Az elterjedést gátolja a növekvő gázár, a környezettudatos gondolkodás térhódítása miatt azonban, aki gázfűtésre alapoz, nagy valószínűséggel már ezt a technológiát részesíti előnyben a cirkofűtéssel szemben.

A kondenzációs gázkazán a füstgázban lévő hőenergiát is képes hasznosítani és ezáltal gazdaságosabban képes fűteni. A nem kondenzációs gázkazánok esetén az égéstermékkel együtt rengeteg hő is a kéménybe, vagyis a szabadba jut és elvész. A füstgázban rejlő hőenergia azonban egy hőcserélő segítségével kinyerhető. Az eddig a szabadba távozó vízgőz kondenzálásával több mint 10%-os kondenzációs hőenergia nyerhető vissza a már elégetett gáz hőenergiájából!

A kondenzációs gázkazánok a mai energiafüggő világban egy energiakímélőbb és modernebb fűtési megoldást valósítanak meg. A földgáz folyamatosan emelkedő ára miatt a felhasználók a tüzelőanyagot minél hatékonyabban kívánják felhasználni, és a környezetvédelem sem utolsó szempont.


A kondenzációs gázkazán alkalmazása során a fűtési rendszerhez szükséges melegvíztároló tartály telepítése. A tartály a megfelelő hőcserélő közbeiktatásával, külön energia és költség ráfordítása nélkül képes előállítani melegvizet.

Egyes kondenzációs gázkazánok a melegvíz tárolására beépített hőtároló tartállyal vannak ellátva, sőt egyes típusok a beépített hőtároló tartállyon kívül még solar rendszerrel is kiegészülnek a minél optimálisabb fűtésteljesítmény elérése céljából.

Oldalunkon később kitérünk néhány konkrét gázkazán típus bemutatására is.
Ennek az írásnak most csak az volt a célja, hogy átfogóan megmutassa a gázkazánok fajtáit működési elvük szerint.

2009. december 2., szerda

Pellet - a gazdaságos fűtőanyag

A pellet egy korszerű fa alapú tüzelőanyag, amely teljes mértékben, vagyis 100%-ig természetes alapanyagokból készül. Előállítása, gyártása úgy történik, hogy a faipari melléktermékeket a fűrészport és a faforgácsot megtisztítják, ledarálják és nagy nyomáson összepréselik. A préselés során kötőanyagként nem használnak semmiféle adalékot, a fában megtalálható lignin tökéletesen egyben tartja a pellet szemeket.

A pellet formailag kis henger alakú granulátum. Hossza általában 45-50mm, átmérője 8-12mm között változhat. Külseje sima, homogén, könnyen kezelhető, szállítható és adagolható.

Miért előnyös a pellet?

A pellet előnyei:
Megújuló energiaforrás, hiszen természetes, növényi alapú a fosszilis tüzelőanyagokkal ellentétben. Környezetbarát tüzelőanyag a tekintetben, hogy szén-dioxid kibocsátásával nem járul hozzá az üvegházhatás növeléséhez, ugyanis csak annyi szén-dioxid keletkezik az égése során, amennyit az alapanyagul használt fa megkötött.
Óriási előnye még, hogy nedvességtartalma nagyon kicsi és gyakorlatilag állandónak tekinthető, körülbelül 10-12 %. Ma a pelletfűtés az egyik leggazdaságosabb fűtési mód.

Ma már sokféle tüzelőberendezésből választhat, amelyek mind alkalmasak a pellet nagy hatásfokú elégetésére. Igényeitől függően, választhat nagy teljesítményű pelletkazánokat vagy a nappali elegáns bútoraként is funkcionáló pelletkandalót. A pelletkandallók és pelletkazánok nagy megbízhatóságúak és magas hatásfokkal használják fel a pelletet.

A pellet minősége

A pellet külseje alapján elég jól megítélhető, hogy milyen minőségű fűtőanyagról van szó, bár nem egyedül csak a külső, ami számít. A jó, minőségi pellet külseje sima, fényes és nincsenek rajta hosszanti repedések. A sima felszín a pelletálás megfelelő körülményeire utal, nevezetesen arra, hogy a pelletálás megfelelően magas hőmérsékleten történt. A maga hőmérséklet szükséges ahhoz, hogy a fában lévő lignin kötőanyag folyékonnyá váljon és a farostok ezáltal formálhatóak legyenek. Ez nagyban meghatározza a pellett szilárdságát, ami fontos tényező, hiszen ha a pellett nem elég sziárd, akkor a raktározás, szállítás, kezelés következtében egy része lemorzsolódik, a lemorzsolódott törmelék pedig elvész. A pellet tiszta és hatákony elégetéséhez minél nagyobb sűrűség szükséges.

A pellet vastagsága leggyakrabban 6 vagy 8 mm, de előfordul ennél kisebb és nagyobb méretben is. A pellet vastagsága az égési időt és az égéshez szükséges levegő mennyiségét határozza meg. A pelletkandallók tervezésénél figyelembe veszik az alkalmazandó pellet méretét is, ezért adott kandallóhoz a gyártók adott méretű pellet alkalmazását javasolják, amit érdemes betartani.

A pellet hossza csak akkor érdekes, ha a pelletet a tárolóból szívócsövön keresztül szivattyúzzák. Ekkor a cső keresztmetszete a felső határ a pellet hossza szempontjából.

A pellet illata alapján is lehet következtetni a minőségre. A gyártás során előforduló magas hőmérséklet miatt a lignin megolvadása szagképződéssel jár. A friss pelletnek enyhén édeskés szaga van, ez mindenképp a jó minőség ismérve, bár néhány ember nem szereti ezt a szagot és az illat a gyártás után gyorsan veszít az intenzitásából.

A szín nem jellemzi teljes biztonsággal a minőséget, de tudjunk róla, hogy a pellet, ill. a forgács a tárolás közbeni lebomlási folyamat miatt is elszíneződhet, amely gombásodásra utal. A gomba pedig lebonthatja a lignint és a cellulózt! A forgács szárítás közben is megszürkülhet. A pellet világossága ill. sötétsége is adhat okot minőségbeli gyanúra, de a különböző fafajták miatt ez elég nehézkes.

2009. szeptember 29., kedd

A fabrikett

Újszerű, modern tüzelőanyag


fabrikettA fabrikett faipari melléktermékekből, faforgácsból, faaprítékból és fűrészporból készül. Kémiai összetétele a fáéval azonos, mivel nem használnak gyártásakor semmilyen szintetikus kötőanyagot. Nedvességtartalma kicsi, ezért jobb hatásfokkal ég el, mint a tűzifa. Alkalmazható kandallókban, cserépkályhákban és kazánokban egyaránt, sőt kerti bográcsozás, sütés esetén is kiválóan használható.


Magas fűtőérték


Fűtőértéke a barnaszénével azonos, kb. 18-19 MJ/kg (4500-5000 kalória).


Természetbarát égés

Hamutartalma kicsi (1-2%) és a szénsalakkal ellentétben természetes anyagokból áll, így akár kerti talaj táplálására, "trágyázására" is használható. Kénmentes tüzelőanyag, égése során káros kéndioxid nem termelődik.


Fabrikett vs. tűzifa

A tapasztalatok azt mutatják, hogy 1m3 fabrikett kb. 5 m3 tűzifát tud helyettesíteni fűtőértéket tekintve. A tűzifa vásárlásnál bizony a tűzifában lévő vizet is megfizetjük, mivel ez jelentősen növeli a fa súlyát, ugyanakkor égésnél az energia jelentős része a fában lévő víz elpárologtatására megy el. Ezért kisebb a tűzifa elégetésének hatékonysága. A fabrikett előrecsomagolt, száraz fűtőanyag (nedvességtartalma 7-8%), amelynek ára (a cikk írásának idején - 2009. szeptember) átlagosan 60 Ft körül van kilogrammonként. Tárolása is sokkal egyszerűbb, gazdaságosabb, mint a tűzifáé (kisebb helyen elfér).

fabrikett csomagolás

Kiszerelés, csomagolás


tégla fabrikettSokféle kiszerelés létezik, kaphatók 7, 10, 18 és 25 kilogrammos csomagok. Egy-egy fabrikett darab kb. 9 cm átmérőjű és kb. 25 cm hosszú henger, súlya kb. 2kg. Vannak más formára préselt termékek is, a legelterjedtebb még a henger forma mellett a tégla, melynek mérete 6 x 12 cm körüli. A tégla kiszerelést kisebb egységcsomagokban is lehet kapni, de mindkét fajtából akár raklapon is tudnak szállítani a gyártók - ez kimondottan nagyobb rendelés mennyiség (pl. éves tűzifakészlet helyettesítéséhez) kielégítésére alkalmas. Egy raklapon szállított mennyiség kb. 1 tonna fabrikettet tartalmaz.


lyukas közepű fabrikett
Tüzelési technológia


A tüzelésnél arra kell még vigyázni, hogy a tűzteret ne rakjuk tele fabrikettel, inkább csak félig szabad megtölteni, mivel a fabrikett térfogata égés közben valamelyest megnő. Azt is vegyük figyelembe, hogy a magasabb hatásfokú égés miatt ugyanolyan meleg eléréséhez a tűzifához képest kevesebb mennyiséget kell a tűztérbe pakolni. A fabrikett egyébként nyugodt, egyenletes lánggal ég. Használható fatüzelésű kazánokban elsősorban, de szén- illetve vegyestüzelésű kazánokban is.

Használat kályhákban, cserépkályhában, kandallóban


A levegőszabályzókat csak a fabrikett teljes meggyulladása után zárjuk le, amikor már kékes lánggal izzik.

Használat egyaknás (vegyestüzelésű) kazánokban


A fabrikettet felül kell meggyújtani és kezdetben felső levegőszabályzással kell a megfelelő huzatot biztosítani. A huzatszabályzót mindig úgy kell beállítani, hogy a levegő egy része mindig a felső szabályzón keresztül jusson a tűztérbe. Az alsó levegőszabályzón át bejutó levegő mennyiségét a túl gyors égés megakadályozása érdekében a meggyújtás után 10-15 perccel csökkenteni kell, de teljesen elzárni nem szabad. A felső levegő elzárható amikor a fabrikett teljesen átizzott a fagázok képződése befejeződött, a tüzelőanyag csak mint faszén izzik a tűztérben. Egy töltéssel akár 8 órán keresztül is biztosítható a szükséges hőmennyiség.

Használat kétaknás (vegyestüzelésű) kazánokban


A begyújtás kisebb darabokra tördelt fabrikett darabokkal történhet és amikor a kezdőtűz a teljes égést eléri, akkor lehet megtölteni a tüzelőaknát. A tüzelőakna akkor ideális a fabrikett elégetéséhez, ha lefelé táguló és fala nem kátrányosodott.


Gyakori kérdések és válaszok


Milyen kazánban lehet tüzelni fabrikettel?

Minden olyan kazánban (és kályhában, kandallóban, cserépkályhában), ami fatüzelésre alkalmas. Sőt, még faelgázosító kazánban is lehet is alkalmazható. A fabrikett hatékony elégetéséhez fontos a megfelelő levegőszabályzás, ezért fontos, hogy a kazán vagy kályha ajtaja jól záródjon és megfelelő alsó- és felső szabályozási lehetőséggel rendelkezzen.


Begyújtás menete?


Kisebb darabokkal kell elvégezni a begyújtást. A begyújtáshoz ugyanúgy, mint tűzifánál papírt és apró darabokra vágott tűzifa ajánlott vagy lehet alkalmazni alágyújtó pogácsákat, amik 15-20 percig égnek és ennyi idő alatt lángra kap a fabrikett is. Ez esetben nincs szükség papírra és aprófára.


Milyen kémény szükséges a fabrikettel való tüzeléshez?

Megfelel az átlagos, normál téglából rakott kémény, de természetesen ma már minél korszerűbb, bélelt kémények használata javasolt inkább. Amennyiben kéménye nincs megfelelő állapotban, elkátrányosodott, csökkent a huzatereje, javasolt egy alapos tisztítás. A kémény elkátrányosodásának megakadályozására léteznek adalékok, melyeket a tüzelőanyaggal együtt elégetve megakadályozzák a káros anyagok lerakódását a kéményben.


Mennyi ideig tárolható a fabrikett minőségromlás nélkül?

Zárt, száraz helyen akár évekig is. Szabadban való tárolása nem ajánlott, mert az erős napfény károsíthatja a fóliacsomagolást és a csapadék beszivároghat.